ezeket gondolom mostanában

Kulturzaj

"... a győzelem és az összeomlás néha egy és ugyanaz"

Donna Tartt A kis barát című könyvéről

2019. október 20. - Kovács Heni

a_kis_barat.jpgHa röviden kellene megfogalmaznom, mi az, amit az amerikai nagyregényekben a legjobban szeretek, akkor mindenképpen az atmoszférát emelném ki. Minden olyan általam olvasott regénymonstrum, ami a tengerentúlon játszódik, a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a távolság ellenére is ott legyek egy másik idősíkban, egy tök más helyszínen, és igazság szerint akárhányszor kerülök ilyen könyvek közelébe, a lehető leghamarabb beszippantanak, minden lehetséges szabadidőmet velük töltöm, és abban a néhány napban, amíg olvasok, inkább vagyok ott, mint itt. Ez ritka tulajdonság, és az egyik mérőfoka annak, hogy van értelme a sokszáz oldalas terjedelemnek, a hosszú leírásoknak és a sok jelzőnek. Szóval annak, hogy 600 oldalban elmesélni valamit 100 oldal helyett nem felesleges az időhúzás. Tartt regényeinél - most már kijelenthető - egytől egyig ez történik velem. Ott vagyok, az általa teremtett világban, ráadásul olyan cseles módon, hogy nem érzem átverésnek, ha oldalakon keresztül nem történik semmi különös, mert igazából olyan, mintha ez teljesen természetes lenne. Hiszen emlékszem, tizenévesen a nyári szünetben néhanapján én is majd bediliztem az unalomtól, ezért miért lenne furcsa, ha a szereplőnk is egyszerűen unatkozik egy déli kisvárosban, ahol csak úszni lehet? 

Na de lássuk, mit lehet elmondani A kis barát sztorijáról spoiler nélkül. A történet szerint Harriet erősen női környezetben nő fel, három nénikéje, nagymamája, anyja és nővére társaságában, apja csak ritkán bukkan fel a család életében. A családban történt korábbi tragédia rányomja bélyegét életükre: Harriet bátyját, az akkor kilencéves Robint a család kertjében felakasztva találják. A gyilkos személyére sosem derül fény, az ügyet megoldás nélkül lezárják. Harriettet azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy annyiban hagyja a dolgot: megfogadja, hogy megkeresi 12 éve meggyilkolt testvére gyilkosát és bosszút áll rajta, a nyári szünet pedig pont kapóra jön ehhez a nyomozáshoz. Társa ebben egyetlen barátja, akit Harriet inkább a bűntársának tart: Hely, a felvágós, kalandvágyó és igen pletykás fiú. Őket követjük a regény során, míg nyomozásuk lassan beszűkül, találnak egy gyanúsítottat, miközben nem is sejtik, milyen bajba keverednek. 

donna_tartt.jpg

Tartt nagyon pontosan adagolja a történet elemeit, és igazi mestere az atmoszférateremtésnek. Nem is csoda, hiszen korábban már beszélt róla, milyen fontos számára a hangulat: "Először a hangulat a lényeges. A kis barát írásakor már a történet körvonalazódása előtt megvolt a sötét, nyirkos Mississippi hangulat." - nyilatkozta korábban.  A Mississippi környezet és a Dél világa persze eleve nem volt ismeretlen számára, hiszen maga is Grenadában, Memphis közelében született és nőtt fel, ráadásul A kis barátban megjelenő családmodellhez hasonló körülmények között: nagyszüleivel, anyjával és nővérével élt a városban. Régi déli családként egyáltalán nem éltek nagy lábon: "régi déli családnak lenni egyáltalán nem jelent pazar háztartást, ez a kifejezés nagyjából azt jelenti, hogy a család rég elvesztette már minden pénzét. Kábé olyan, mint lengyel nemesnek lenni." - mondja a fenti interjúban. A regény pont itt, de egy általa teremtett városban, Alexandriában játszódik, és pont ilyen családot tesz meg a főszereplőjének. A regény középpontjában Harriet áll, aki igazi nyughatatlan lélek, makacs, bátor okos, meggondolatlan és felelőtlen. Bizonyos tekintetben felnőttebb egy tizenkét éves gyereknél, de a körülményeit tekintve ez nem tekinthető írói hibának, valószínúleg inkább az lenne hiba, ha nem lenne érettebb a gondolkodása. Ugyanakkor része még személyiségének a benne élő kisgyerek is, hiszen ez az az életkor, amikor a személyiség épp átslisszan a gyerekkorból a kamaszkorba: merész vállalkozás volt ez az életkorválasztás Tarttól, és könnyen elcsúszhatott volna rajta, de a történet adott pontján mindig tökéletesen megragadta a karakter aktuális oldalát. 

donna_tartt3.jpg

A váltakozó elbeszélői nézőpont is a regény abszolút javára vált, így nemcsak a lány egyoldalú perspektíváját láthattuk, hanem minden kulcsszereplő gondolatairól és érzelmi állapotáról és tájékozódhattunk. Kicsit sajnálom, hogy nem használják többen vagy többször ezt a narratív stratégiát, mert nagyon jól működik, itt pedig egyértelműen helye is volt, nemcsak a történet kibontásában és könnyebb megértésében, de a karakterábrázolás árnyalásában is nagy segítséget jelentett az írónőnek (főleg a Ratliff család esetében). Így azt is egyértelműen láttuk, hogy nagyon kevés fekete-fehér szereplőt alkalmaz Tartt: a legtöbb karakternek legalább annyi idegesítő vagy elítélendő vonása van, mint jó. Ez a technika pedig az események előrehaladtával a cselekedetek morális megítélését is árnyalja az olvasóban, sőt, általánosan elmondható, hogy alaposan elgondolkodtatja az olvasót a történetekről és arról, kinek milyen szerep jut végül a kötetben.  

A regény másik nagy erénye az árnyalt társadalomábrázolás. A déli emberek életének kihívásait és dilemmáit minden társadalmi szinten érthetően jeleníti meg. Ahogy a karakterábrázolásnál általában, itt is a helyzet összetettségére koncentrálva a kulisszák mögé vezeti az olvasót, és megmutatja az okokat. Oké, hogy mennyire undorítónak látja Harriet a taknya-nyála egybefolyó koszos és szipogó gyereket, de lássuk meg az alkoholista apát mögötte, aki a család pénzével hazárdírozik. Lássuk meg a lecsúszott emberek mögött a fényes múltat, aminek árnyékában élniük kell, vagy lássuk meg azt az öröklődő sorsot, amihez képest már nem volt hova lecsúszni, és nincs hova kitörni. Tartt ebben is jó, ahogy abban is, hogy a regény végén a feszültséget és a tragédiát a legmagasabb fokra tekerje, aztán egy kicsit enyhítsen a szorításon. 

donna1.jpg

Végül még egy dolog: Tarttnak szokása, hogy előre elspoilerezi a történetét. Így tette ezt A titkos történet esetében is, és itt is van egy pont a regényben (amikor úgy istenigazából beindulnak az események), amikor a távoli jövőbe néz, ezzel előre jelezve, mi lesz a történet kimenetele. Na most az, hogy ennek ellenére izgulok a szereplőért, az fantasztikus és egyben elképesztő, nem is értettem, pedig emlékeztettem magam rá, hogy nincs is annyira miért izgulni. De mégis. Na, ebben (is) rejlik Tartt zsenije. Mi pedig nagyon jól jártunk, hogy végre magyarul is megtapasztalhatjuk ebben a könyvben is, ráadásul remek fordításban, és igazából csak azt bánom, hogy Tartt tempóját ismerve még biztosan várnunk kell pár évet a következő regényre. Addig is, marad az újraolvasás. 

Donna Tartt: A kis barát, Park Könyvkiadó, 2019, 644 oldal 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr5915220762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.