Az élet tele van rejtélyes, megmagyarázhatatlan dolgokkal. Például, valamilyen furcsa okból eredően nem vagyok hajlandó megenni a zöld színű ételeket. Arra sincs magyarázatom, hogy miért szeretem annyira a globális összeesküvés-elméleteket gyártó emberek posztjait nézegetni Facebookon. Arra pedig, hogy miért olvastam végül végig a Leányrablás Budapestent, még akkor se tudnék válaszolni, ha veréssel fenyegetnének. Na jó, ez így nem igaz. Azért vergődtem át magam rajra, mert őszintén nem hittem el, hogy ez a könyv végig ilyen, és ennyit tud, és nagyon bíztam benne, hogy a következő oldal jobbat hoz, mint az eddigiek.

Valaki nagyon sokat könyvtárazott

A sok könyvtárazásnak néha kevés értelme van. Teljesen felesleges leírni és lábjegyzetelni egy személynevet, akiről ugyan megtudjuk, hogy valós személy volt, de igazából se a valóságban, se a regénytérben semmilyen jelentősége nincs, egy nyolcadrangú mellékszereplő, akire 10 oldal múlva senki sem emlékszik. 

Ugyanígy: a helytörténeti gyűjteményből vett féloldalak is minek? A fura stílusimitáció mellett a tények szolgálnánk az atmoszférateremtést, amire az író túl nagy hangsúlyt fektetett: nem csak attól lehet egy korrajz hiteles, hogy random emberek, terméknevek és szlogenek kerülnek a történetbe, legalábbis ezt meg lehet úgy is oldani, hogy ne legyen természetellenes. Ennél egy fokkal még rosszabb, ha az író egy szereplő szájába adja az infót, mert így élő ember nem beszél, se most, se a századfordulón. 

Ha már a lábjegyzeteknél tartunk (szakkönyvekben nem láttam ennyit belőlük, esküszöm), lenne egy kérdésem: miért néz annyira hülyének az író, hogy ma is használt, vagy kevésbé használt, de közismert jelentésű szavakat csillagoz meg, olyanokat, mint például a "bravo"? Azért például a bravo jelentésére szerintem a tizenéveseknek is van egy halvány tippje, ha már young adult. A túlzóan sok lábjegyzet teljesen feleslegesen akasztja meg az olvasást. 

A stílus

Bár a fentiekből is látszik, hogy Böszörményi Gyula alaposan megvizsgálta az érintett korszakot, a stílusba nem sikerült a felhalmozott tudást maradéktalanul átültetnie. Néha túljátssza a népies beszédet és a korabeli stílust, mesterkélt, természetellenes atmoszférát teremtve, néha azonban teljesen koridegenek a megszólalások, és mindenki azonnal levágja, hogy egész egyszerűen ilyen a valóságban nincs, és soha nem is volt. És modoros. Nem beszélve a leírásokról: ezeknek inkább pusztító romantikus regényekben kellene szerepelniük, ahol biztosan sosem keresem őket és sosem találok rájuk. 

A szereplők

A főgonoszunk, aki a háttérben köhög, és már 50 oldal után tudjuk, hogy ő a gonosz, na ő például nem sok vizet zavar ebben a sztoriban. Ez az egész elgondolás, miszerint valaki a háttérből mozgatja a szálakat, miközben nyilván jó oka van rá, hogy évekig fogságban tartson egy ismeretlen lányt, miközben egy báró és egy másik fiatal lány, aki azt se tudja, hol van, egyfolytában túljár az emberei eszén, egészen jól megidézi a legbugyutább akciókomédiák hangulatát. A probléma az, hogy egy percig sem tudok izgulni senkiért. 

A félkarú budai Sherlock Holmes, aki pontosan ennyit tud: mármint hogy félkarú, amire a narrátor kínosan sokszor hívja fel a figyelmünket, illetve nyomoz, mert gazdag és amúgy semmi értelmeset nem tudna kezdeni az életével, ennyi izgalom neki is jár. Ő a regény Darcyja, aki hős megmentő, bátor, mégis rideg, kiismerhetetlen, de érzékeny, ha a családjáról van szó. És persze megvan a véleménye a komplett női nemről. 

Mili, a vad angyal: nem beszélek róla sokat, mert csak felidegesítem magam. Látszólag okos, talpraesett, céltudatos lány, aki ráadásul bátor, de ha mindazt, amit bevállal, megpróbálnánk elképzelni a gyakorlatban, a 10. oldalon meg kellett volna halnia. Minden tette teljesen érvénytelen, amit láthatóan mindenki észrevesz saját magán kívül, de a szereplők nemes elnézéssel viselik, hogy szép lassan tönkreteszi az életüket. 

A mellékszereplők, akikre már nem emlékszem. 

A történet

Röviden: örülök, hogy a 334. oldalra minden szereplő rájön arra, amit én az első 50 oldal után tudtam. Hogy jutottunk el A-ból B-be? Egyáltalán mi értelme volt az útnak, amíg eljutottunk A-ból B-be? Mi ez az istentelen bugyuta plot twist arról, hogy ki kinek a gyereke? Vajon ki fog derülni, hogy Mili és a báró testvérek, de aztán mégse? Vajon fény derül rá, hogy milyen traumát szenvedett el a báró, akinek zord külseje és csodálatraméltó elméje mögött egy érzékeny férfiszív dobog? Mikor válik világossá számára, hogy a kis Mili élete szerelme, és szíve csak mellette olvadhat fel, ráadásul súlyos soviniszta természetét is csak a segítségével képes legyűrni? Mikor lesz belőle az a Mr Darcy, akire mindenki vágyik? És ami a legfontosabb: mi ez a rettenet cliffhanger lezárás? Ez most az Izaura tévé kinyomtatva? 

Sajnos ezekre a kérdésekre sosem kapok választ, ugyanis eszemben sincs folytatni ezt a sorozatot. Találtam helyette egy sokkal jobbat. Hogy melyik ez a sorozat, a holnapi bejegyzésből kiderül! 

Ha olvastátok, írjátok meg Molyon vagy itt kommentben, hogy nektek hogy tetszett a könyv!