Amikor kezembe vettem Mucha Dorka Nincs idő című ifjúsági regényét, egyedül a kíváncsiság hajtott. Nyilván ti is tudjátok, hogy nem én vagyok a könyv elsődleges célcsoportja, nem is vagyok különösen járatos az ifjúsági regényekben, a műfaj szakértőjének pedig végképp nem mondanám magam. Ismerem azonban Dorkát, és kíváncsi voltam, hogyan vette a műfaji akadályt, hogyan dolgozta ki a történetet, és hogy hogyan lehet szólni a mai tinikhez, milyen problémák foglalkoztatják őket.
Halványan rémlik, hogy amikor én tini voltam, miket olvastam, és hát nagyjából elég jól leírható a dolog a gonosz sulis lányok és az elérhetetlen és hibátlan fiúk sémával. Mindig volt egy menő gyerek, akiért odavolt a narrátor lány, meg volt egy szürke egér srác a háttérben, aki kevésbé menő, és akiről végül kiderült, hogy sokkal jobb fej, és nem is annyira ciki, mint elsőre hittük.
Valószínűleg ez egy egyetemes igazság lehet, ugyanis a Nincs időben is hasonló a felállás. A 15 éves Lili épp új gimiben kezdi a tanévet, de előtte, még nyáron megismerkedik egy töritáborban Áronnal, aki amellett, hogy iszonyatosan helyes, még jófej is; először barátok lesznek, aztán Áron konkrétan bejelenti teljes körű igényét a lányra.
És amikor a "bejelenti teljes körű igényét" kifejezést használom, egyáltalán nem túlzok: a srác teljesen rátelepszik Lilire, aki kellően bátortalan és elvarázsolt ahhoz, hogy ezt hagyja. Így viszont a naplószerűen megírt történet behoz egy nagyon fontos témát: az érzelmi zsarolást és a lelkileg bántalmazó kapcsolatot. És ez egy tényleg nagyon fontos téma, ami valószínűleg (bár mondom, sajnos nem látok rá a mai ifjúsági irodalom egészére) nem kap elég figyelmet, pedig talán még gyakoribb és sunyibb, így még inkább védtelenek vagyunk vele szemben, mint amikor konkrét fizikai erőszakról van szó. Elmondani sem tudom, hogy mennyire fontos minél több módon és fórumon megmutatni a tiniknek, hogy ha bárki olyasmit csinál, mint a regényben szereplő Áron, az egyáltalán, semmilyen formában sem okés.
A regény jó példákat ad a lelki bántalmazás, kapcsolaton belüli manipulálás eszköztárára, és azt is megmutatja, hogy ez bizony bárkivel megtörténhet. Végigveszi a kis hatalmi játszmákat, az egyre rámenősebb magatartást, az idegtépő féltékenységet, a kisajátítást és a kontrollmániát. Megmutatja azt is, mennyire fontos a támogató barátok jelenléte, akik (ha nem hagyjuk, hogy az elnyomó fél eltávolítsa őket a közelünkből), mennyit tudnak segíteni a helyzeten. Lili, a főszereplőnk okos lány, jó, rendezett családból való, és mégsem tudja kivédeni, hogy ő is beleessen egy manipulatív srác csapdájába - bizony, akár az életkorból fakadó bizonytalanság is bőven elég lehet ehhez. Viszont meglehetősen hamar felismeri az intő jeleket és fokozatosan sikerül neki eltávolodni a fiútól. Azt kívánom, bárcsak mindenki így ki tudna szállni a manipulatív kapcsolatokból.
A naplóforma nagyon jól működött, bár én néha éreztem, hogy túl öreg vagyok ehhez (a mai napig nem tudom eldönteni, hogy néhány dolog (ismétlődő J-betűk például) nyomdai hiba volt-e vagy rövidítés :D ennyit rólam), őszintén szólva nem tudom megítélni, mennyire tükrözi a 15 évesek szóhasználatát. A Boleyn Anna-vonalon viszont volt hiányérzetem, nem igazán láttam az összefüggést/párhuzamot, vagy különösebben a funkcióját a történetben - épp annyiszor lett említve, hogy akár lehetett volna, de számomra nem világos, mi volt vele a konkrét cél.
Összességében egy fontos téma alapvetően jó megvalósítását olvastam, azonban talán egy fokkal jobban el lehetett volna mélyíteni a történetet - akár Áron-vonalon, akár a családon belüli kapcsolatok vonalán. Alig várom, hogy további, fontos társadalmi problémákról szóló ifjúsági történeteket olvassak - akár Dorkától is. Minden hasonló törekvés ugyanis hiánypótló.
Menő Könyvek, 2020
212 oldal
A recenziós példányért köszönet a Menő Könyveknek!
