ezeket gondolom mostanában

Kulturzaj

Kulturzaj

Aki be akar jutni és aki azt hiszi, bent van

Utóhang a magyar költészet napja alkalmából, néhány szó Tor Ulven és John Ashbery kötetéről

2021. április 13. - Kovács Heni

A versek mindenhol ott vannak. A versek által jutunk először életünkben közelebb a nyelvhez: rímes mondókákat tanulunk meg gyerekkorunkban, így próbálunk a fura szavak közt összefüggést találni: a rímelő dolgoknak valami köze lehet egymáshoz. Aztán kisiskolás korunkban el kell kezdenünk versszakokat memorizálni, fejből megtanulni: nekem itt tört meg a lelkesedésem, ugyanis világéletemben úgy tanultam meg bármit is, hogy elolvastam, felfogtam, értelmeztem, és elismételtem a saját szavaimmal. Memorizálni sosem tudtam rendesen. Viszont minden más szempontból imádtam a verseket: mindig is úgy gondoltam, a versek jelentik az igazi kihívást az irodalomban. Mire gondolt a költő? (Érdekes volt-e ez a kérdés nem ironikusan valaha is?) Hogyan kell elképzelni az avar fura színét, ahogy az őszi szél felkavarja a naplementében?  Bizonyos szempontból a kihívás részét még mindig így gondolom, bár már egészen más okok miatt.

Amikor kicsi voltam, a versek gyakran úgy hangoztak, mint varázsigék. Szavak, amelyek igazán teremteni tudnak. Amik jókedvűvé változtatnak, vagy épp pillanatok alatt egész napra lehoznak az életről. Versek voltak azok, amik a magyar szakra vezettek. Mindkét szakdolgozatomat verseskötetről írtam, méghozzá a két kedvenc kortárs költőm köteteiről. Mindig úgy gondoltam, aki költőnek áll, az csak komoly ember lehet, ugyanis aki varázslattal játszik, az nagy felelősséget vállal, amivel tudni kell élni. Így gondoltam régen. 

Aztán elbizonytalanodtam. Magyar szakosként mindennel találkoztam: négysoros versekkel, amikben benne van a fél mindenség és bőven meg tudtam tölteni az elemzésükkel több oldalt. Találkoztam olyan versekkel is, amelyekről köztudott volt, hogy szimplán nagyon rosszak, és találkoztam egy furcsa harmadik kategóriával is: a versek, amelyeket látszólag rajtam kívül mindenki ért és nagyra tart, én viszont egyszerűen nem találom őket se jónak, se rossznak, semmilyennek. A versek, amelyek nem szólnak hozzám, én így hívom őket. 

Ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy egy ünnepelt kötet versei nem szólnak hozzád, viszont irodalmi körökben mindenki erről a kötetről beszél, és látszólag mindenki el van tőle ájulva, a legtöbbször megadod magad, hevesen bólogatsz a véleményekre, de általában nem foglalsz markánsan véleményt. Ritkán bevallod, mi is  a helyzet valójában.

Úgy gondolom, a kortárs költészet enigmáit megfejteni néha még a tapasztalt irodalomkedvelőknek is kihívást jelenthet. Mi is a probléma?  A kortárs költészet, világirodalom nagyon különbözik attól a költészeti safe space-től, amit az iskolában megszokhattunk. Ott még sokkal világosabbnak tűnt minden, de ha nehezen értettünk is meg valamit, volt pár értelmezés, vagy épp egy tankönyv, ami mindig megmondta, mit gondoljunk. A kanonizáció áldásos hatása ott volt az értelmezéseinken. De mi legyen egy kötettel, aminek versei 3-4, látszólag egymással semmilyen kapcsolatot nem mutató szóból állnak, plusz 2 hete jött ki, és még egy jó évig egy árva kritikát sem fogunk róla találni sehol? 

 Ilyenkor ketten maradtok a verssel, és csak egymásra számíthattok. A versnek bíznia kell benne, hogy képes lesz átadni neked valamit, neked pedig bíznod kell magadban, hogy képes leszel valamit kihámozni a versből. És én azt mondom, erre az intim viszonyra van szüksége minden költeménynek, hogy működni tudjon.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy vers automatikusan működni is fog. Fogékonynak kell lenned a vers hangulatára, szükséged lesz egyfajta lélekállapotra, amikor be tudod fogadni az olvasottakat, és persze sok figyelemre, türelemre, gondolkodásra, mélyre ásásra. Attól is függhet, milyen irodalom- és életbeli tapasztalatokkal rendelkezel. A vers és a közted levő viszony nagyon bonyolult. 

Szeretek versekre gondolni, de nemrégiben rá kellett jönnöm, nagyon kevés verset olvasok, mióta befejeztem az egyetemet. Még ha a magyar költészeti életre van is egy nagyon szűk kis rálátásom is, fogalmam sincs, hogy mi zajlik a világban. Miről írnak olyan költők mostanában, akik egy másik ország, egy másik kultúra vagy egy más felfogás szerint élik a mindennapjaikat?

kepkivagas_8.PNG

Kíváncsi lettem, és a elkezdtem olvasni a Versum-könyvek sorozat két kötetét: Tor Ulven Türelem című kötetét, illetve John Ashbery Önarckép konvex tükörben című munkáját. Úgy döntöttem, úgy fogom olvasni ezeket a köteteket, mintha csak egymásra számíthatnánk. 

Tor Ulven kötete kemény falatnak ígérkezett, hiszen maga a költő is híresen zárkózott alak volt. Aztán nagyon hamar elkezdtem látni a köveket, az érdes felületeket, a fák erdejét, aztán elkezdtem hallani a hangokat, a sikolyokat és a zenét, érezni a csendet a versekkel együtt. Ulven kortárs, de versei olyan univerzálisak, hogy szinte bármikor íródhattak volna, ha a forma nem lenne árulkodó. Szédülünk és érezzük azt az elemi szorongást, ami e versek sajátja. Egyedül lenni egy évezredes erdőben, kiutat keresve, vagy épp régi várromok között bolyongani: mindig ez jut eszembe Ulven verseiről. A szorongás, a halál, a természet egyes elemeinek felhasználásával időn kívül áll: paleolit, 1623, 2021, minden kor benne van, és mindegyik egyszerre van benne. És a szorongás okozta sikolyt évszázadok visszhangozzák: az időn kívüliség még tovább gerjeszti a frusztrációt (elég arra gondolni, hogy jelenleg a járványban is az az egyik legfrusztrálóbb érzés, hogy nem látjuk a végét).  De persze nem jelenthetjük ki azt sem, hogy Ulven szimplán csak le akar hozni az életről. Néha ugyanis kifejezetten vicces és groteszk. Néha mosolyognak a kövek, néha arra várnak, hogy mi málljunk szét helyettük. Néha tragikomikusan megjelenik a sorok között az idő mozdulatlanságába temetkezés. És a végén igazán elgondolkodtat, hogy mit is gondolhatott Ulven életről és halálról a versei alapján? Mit enged nekem gondolni ezekről a témákról? Mindenkire rábízom a személyes megfejtést.

Következett aztán John Ashbery Önarckép konvex tükörben című kötete, ami már címével betalált, az egyik kedvenc korszakom kedvenc  festményét idézi ugyanis meg. Norvégiából tehát Amerikába kerültünk ("A feleségem /  Azt hiszi, Oslóban vagyok - Oslo, / az Franciaország, ugye.") méghozzá az amerikai posztmodern líra egyik alapművével. Ashbery igazi sztár, a kortárs amerikai irodalom egyik legfontosabb alakjaként tartják számon. Itt már elég sok fogódzkodót kapunk az értelmezéshez, nem igaz? Mondjuk úgy, lehet sejteni, hogy jó lesz. Ashberyvel nem indul valami rózsásan a viszonyunk. Valahogy mindig olyan lelkiállapotban veszem elő ezt a kötetet, ami nem kedvez ezeknek a verseknek. Ha Ashbery szemlél, én zaklatott vagyok, ha Ashbery zaklatott, én megnyugvásra vágyom. Így megyünk egymás mellett egy darabig, aztán egyszer csak elkezd helyrerázódni a kapcsolatunk. Elkezdek kötődni a versekhez, élményeket idéznek fel, már illatokat is érzek, sőt, azt is meg tudom állapítani, milyen a levegő melege a versben. Bugyuta dolognak hangzik ez így leírva, de ha jókor és jó helyen talál meg ez a kötet, rá fogsz jönni, miben rejlik a nagyszerűsége. A konvex tükörben, ahol minden egy irányba mutat, amiben úgy mutatod meg magad, hogy közben védve is legyél: itt te is megtudhatsz valamit magadról. 

Őszinte leszek: egyre kevésbé gondolom azt, hogy verseskötetekről érdemes tényszerűen beszélni. Lehet, csak ez a kritikusokon és az irodalomtörténészeken kívül kevés ember számára lesz érdekes. Mindig, amikor a költészet napi posztokat olvasom, rájövök, hogy a költészetben a legjobb dolog, hogy minden az olvasó és költő között történik. Mondhatok én bármit arról, milyen posztmodern elemek jelennek meg Ashberynél és milyen kőtoposszal él Ulven, a lényegről nem tudok mondani semmit: nem tudom, hogy neked mit fognak jelenteni ezek a versek. Ez csak akkor derül ki, ha te is elolvasod őket. 

Tor Ulven: Türelem (ford. Vajna Ádám)  // John Ashbery: Önarckép konvex tükörben (ford. Krusovszky Dénes, Mohácsi Balázs, Lanczkor Gábor)

Versum-könyvek, 21. Század Kiadó

2020

A recenziós példányokért köszönet a kiadónak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr1516499048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása