Szóval az van, hogy elkezdtem egy hosszabb Hemingway-életmű olvasást. Na de várjunk csak, mégis hogy jutott ez eszembe? 

Tavaly kora ősszel, miközben épp egy friss megjelenést lapozva ültem a buszon, és a méteres kátyúk ellenére próbáltam volna olvasni, egyszer csak azon kezdtem el gondolkodni, hogy régen olyan sok klasszikust olvastam, az elmúlt néhány évben viszont kb 1 kezemen meg tudom számolni, hány olyan könyvet fogtam a kezemben, ami bizonyítottan kiállta az idő és az irodalomtörténet próbáját, és maradandó klasszikussá vált.

Még valamit tudnotok kell: amikor ilyen felismerésekre jutok, általában nagyon lelkesen hajszolom magam rögtön  a másik végletbe. "Rendben, akkor 2021-re csináljunk egy könyves kihívást, ahol minden hónapban elolvasunk legalább 1 klasszikust!" Ha olyan típusú olvasók vagytok, mint én (olvasási magasságok és reading slumpok heves váltakozása, ami egészen követhetetlen), akkor nagyon jól tudjátok, hogy ezek az elhatározások hova vezetnek: 2021-ben továbbra sem olvasok egyetlen klasszikust sem. Na jó, talán másfelet, mert persze rögtön mondjuk  A tulajdonságok nélküli emberrel kezdem, hogy tutira elmenjen a kedvem nemcsak a klasszikusoktól, de még a női magazinoktól is. Úgyhogy ezúttal inkább úgy voltam vele, hogy tartogatom ezt a kis "olvass több klasszikust" figyelmeztetést az agyam egyik csücskében, és ha úgy érzem, szükségem lesz rá, akkor majd előveszem, különösebb elvárások nélkül. 

Néhány hétre rá szereztem tudomást róla, hogy a Négy Fal Között Olvasókör Youtube-csatornáján a XXI. Század Kiadó Hemingway-sorozatát fogja olvasni és elemezni Balázs, és mivel nekem Hemingway sajnos amúgy is szinte teljesen kimaradt, kapva kaptam az alkalmon, hogy csatlakozzak az olvasáshoz. Klasszikus is, ki is maradt eddig, tökéletes. Ráadásul nyugis tempóban tudtam olvasni, hiszen a kiadó csak néhány hónapja kezdte el az életmű kiadását, így nem is voltam lemaradva. 

Így kezdtem bele az első Hemingway-könyvbe, ami egyben ismétlés, újraolvasás is volt.

Most elmondom nektek, mi minden járt a fejemben, miközben Az öreg halász és a tengert olvastam. 

Az öreg halász és a tenger kitűnő kapudrog a Hemingway-életműhöz: bizony, ami Hemingway egyik utolsó igazán nagy dobása volt, az számunkra igazán jó belépőt jelenthet. Rövid, tömör, nem kell a figyelmed sok különböző eseményszálra vagy párbeszédre összpontosítanod, csak egy ember, a főszereplő halászunk és a fiú karakterét kell megismerned és elmélyedned benne. Elsőre legalábbis így tűnhet. Azonban azt is el kell mondanom, hogy számomra ez volt az érzelmileg leginkább megterhelő olvasmány a három befejezett könyv közül. Nagyon régen, kb 12-14 évvel ezelőtt olvastam először ezt a könyvet, a cselekményre nagyjából emlékeztem, ahogy arra is, milyen szomorú voltam, miközben olvastam, és mennyire sajnáltam a főszereplő Santiago-t. Na de ennyi év után illet mást is észrevennem ebben a könyvben az idősebb emberek küzdelme láttán felbukkanó együttérzésen túl. Mivel a világirodalom egyik legismertebb és legelemzettebb kötetéről van szó, ismertetésbe és mély elemzésbe nem bocsátkoznék, nézzétek meg Balázs videóját (lent linkelem), vagy megannyi hasznos értelmezést a témában. Én most azt mondanám el most nektek, mi az, amit második nekifutásra el tudtam magammal vinni a könyvből, mint személyes üzenet. 

Santiago harca két fronton zajlik: a hallal, a természet elemeivel, valamint saját magával is harcban áll. Küzd a saját teste és a saját elméje felett aratott győzelemért. Ez a küzdelem azonban nem akkor kezdődik, amikor először észreveszi a nagy hal súlyát, és kezdetét veszi tusája az állattal. A küzdelem része minden egyes nap, amikor kihajózik, hogy élelmet és megélhetést szerezzen magának. És főként küzdés az a 40 nap, ami fogás nélkül telik el a történet elején. Ebből a szempontból pedig az a konklúzió, amit a regény végén levonhatunk, nagyon tanulságos lesz saját életünkre vetítve is, hiszen mi is egy csónakban evezünk Santiagóval: minden nap teszünk olyan dolgokat, amikhez semmi kedvünk, vagy épp akkor nem érezzük az energiát vagy a motivációt a cselekvésre.

"Pedig ez nem igazság – gondolta. – De meg akarom mutatni neki, hogy mire képes az ember, s hogy mennyit tud elviselni az ember."

De a legtöbb esetben mi is tesszük a dolgunk, és kihajózunk. "Új nap, új élet.", vagyis minden nap előlről kezdődő nagy nekirugaszkodás.

"– Azt mondtam a fiúnak, hogy én nem akármilyen öregember vagyok – mondta. – Hát most eljött az ideje, hogy bebizonyítsam.
Hogy ezt már ezerszer is bebizonyította, az most nem számított semmit. Újra be kell bizonyítania. Elölről kell kezdenie minden alkalommal, és ami elmúlt, arra sohasem gondolt többé, ha cselekednie kellett."

És ha elérjük a célünkat, új csaták várnak, hiszen nem egyedül vagyunk a táplálékláncban. És talán ez az, ami igazán együttérzéssel tölt el, és amit 14 évesen még biztosan nem érthettem igazán. Santiago, aki gyakorlott, tapasztalt halász, ugyanúgy megannyi hibát elkövet, mint mi a mindennapi munkánk során - hiszen ember.

"Sok mindent hozhattál volna – gondolta magában. – De hát nem hoztál, öreg. Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs. Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van."

Talán kicsit furának is tűnhet szembesülni Santiago belső monológjaiból kicsendülő reménnyel, és egyfajta pozitív naivitással, ami átlendítette az igazán nagy holtpontokon. És szerintem ez a hozzáállás, valamint a fent idézett  részlet az, amit ebből a könyvből magunkkal kell vinni, és ez az, amit nagyon sok motiváló, önsegítő könyv ettől nagyon különböző körítéssel és kontextusban, de el szeretne juttatni hozzánk üzenetként. A csatákat meg kell vívni, minden egyes nap: a kérdés, hogy te hogyan készülsz fel rá, mit viszel magaddal az útra, és főleg milyen szemlélettel éled végig az életed. 

A próza elképesztően gyönyörű ebben a könyvben. Minden egyes mozzanat közelebb visz minket a megismeréshez és az üzenethez, egyetlen felesleges szó sincs, minden betű fontos. Tömör, kevés jelzőt használ és egyben valahogy néha nagyon lírai is tud lenni.  Hemingway egész egyszerűen mestere annak, hogyan váltson ki minimális szövegterjedelemmel maximális hatást.

Ezek után nagyon kíváncsi voltam rá, milyen újdonságokkal fog meglepni azokban a regényekben, amiket még nem olvastam. Folytattam is a Búcsú a fegyverektőllel, amiről a következő posztban írok nektek. 

Ha kíváncsiak vagytok Balázs értelmezésére, a Négy Fal Között Olvasókör videóját itt megtaláljátok. 

A recenziós könyvpéldányért köszönet a XXI. Század Kiadónak.