Őszintén bevallom, régen vártam már úgy könyves megjelenést, mint az új Ferrante-könyvét. Aztán beütött a koronavírus, és kiderült, hogy még egy kicsit tovább kell rá várnunk a tervezettnél. Türelmesen kihúztuk a nyarat az új Ferrante-regény nélkül, de most már itt a várakozás vége, szeptember elsején, vagyis kedden, a világpremierrel egyidőben megjelenik a könyv magyar fordítása is, A felnőttek hazug élete.

Akik követik a Kulturzajt, azok tudhatják, hogy a #FerranteFever nem olyan régen kapott el, méghozzá természetesen a Nápolyi regények sorozattal. A Briliáns barátnőm az első oldaltól kezdve beszippantott, szinte egy szuszra olvastam el az egész négykötetes sorozatot (a könyvekről itt és itt írtam kicsit bővebben). Ekkora már tudtam, hogy jön az új könyv, de valamiért nem volt számomra annyira egyértelmű lépés, hogy a szerző azt a három regényét is elolvassam, ami nem a Nápolyi regények része. Két hete azonban gondoltam egyet, és elhatároztam, hogy az új kötet megjelenéséig elolvasom ezt a három rövid, alig 200 oldalas regényt, így csillapítva kicsit a #FerranteFever-t. 

Tehát hirtelen felindulásból 1 hét alatt elolvastam a Nő a sötétben, a Tékozló szeretet és az Amikor elhagytak című regényeket. Mint utóbb kiderült, a teljesen véletlenszerűen alakított sorrendem a lehető legjobbnak bizonyult. 

Hétfőn a Nő a sötétben című Ferrante-könyvvel kezdtem, ami hangulatában, karakterábrázolásában és még a szereplők neveiben is a legközelebb áll a Nápolyi-sorozathoz. A Nő a sötétben elbeszélője egy újrakezdő anya, aki lányai hiányát és anyaszerep újradefiniálását igyekszik feldolgozni és véghezvinni. 

A könyv rendkívül fordulatos, gyönyörűen ütemezett váltásokkal, ügyes cliffhangerekkel a fejezetek végén, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy letegyük a könyvet. Bár a történet nyáron, ráadásul nyaralóhelyen, a tengerparton játszódik, de a felhőtlen atmoszféra a legkevésbé sem jellemző rá - talán az is indokolja ezt, hogy a könyv rögtön az események végkimenetelének ismertetésével kezdődik, és ezután kezdi el elmesélni, hogyan jutottunk el addig a pontig. 

Bár a szereplők közti dinamika kifejtésére kevesebb idő és tér marad ebben a kisregényben, mint egy nagy tetralógiában, ügyesen jeleníti meg félszavakból, tekintetekből, mozdulatokból is az események mélyebb rétegeit. A család, az anya-lány viszony és ennek sokféle rétege, valamint az egyéni szabadság, az önállóság fogalmai, illetve az ebből fakadó múltbéli traumák felszínre kerülése áll a regény középpontjában. Mindez persze a Ferrantétól már megszokott stílusban, árnyaltan, hol finoman érzékeltetve, hol hirtelen durván az arcunkba vágva. 

A Tékozló szeretet hasonló finomsággal épül fel, itt azonban egy olyan fordulatot tartogat a lezárás, ami igazán üt, és így utólag új értelmet nyernek a történet egyes elemei. Szintén az anya-lány dinamika kerül a középpontba, ehhez pedig egy izgalmas és fájdalmas rejtély is társul: hogyan halt meg az anya, milyenek voltak élete utolsó időszakának körülményei, és milyen volt valójában az az anya, akit az elbeszélő próbál megismerni és szétválasztani saját személyiségétől. A tragédia a regényben sokrétű, és minden egyes szereplő érintett benne, még a villamoson utazó, névtelen embermassza is osztozik abban a traumában, ami az elbeszélő sajátja, és maga elől is próbál eltakarni. A nyomozás nemcsak a halott anya után folyik, hanem a lány, egyben az elbeszélő saját traumájának mélyét is keressük kimondatlanul, így nyer igazi kettős értelmet a történet, amiből megérthetők a családi és egyéni problémák is. A szexuális és családon belüli erőszak témakörét körüljáró könyv érzékletesen mutatja be a probléma sokrétűségét és életen át tartó jelentőségét. Megdöbbentő olvasmány, amihez azonban kell némi lelki erő: aki érzékeny a családon belüli és szexuális erőszak témájára, az csak óvatosan és kellő felkészüléssel olvassa. 

A Tékozló szeretet kiválóan vezetett át a Nő a sötétben fenyegető, de emészthető hangulatáról az Amikor elhagytak első oldaltól sötét és depresszív világába. Bevallom, évekkel korábban már olvastam a regényt, de akkor kevésbé tetszett - csak a lehangoló atmoszférára és a menetelő hangyákra emlékeztem belőle. És valóban, kevés regény visz annyira mélyre, mint ez. Az elhagyatottság, az újrakezdést megelőző legmélyebb időszak tűpontos ábrázolása - azt mutatja meg, mennyire el kell veszítenie magát az embernek, hogy újraépítse és újra értelmeznie tudja saját magát a férje nélkül. A rosszullét és a depresszió szervező eleme a regénynek, mentális, érzelmi, szellemi és fizikai rosszullét egyaránt és együttes erővel van jelen a könyvben. Mit jelent nőnek lenni, mit jelent feleségnek lenni, mit jelent anyának lenni? Nem egyszerű kérdések, és Ferrante a legnehezebb időszakból levezetve ad egy-egy választ ezekre a felvetésekre. 

Ferrante könyveinek megértéséhez és átéléséhez empátiára van szükség, ez általánosságban elmondható. Néha az érzékenységünket teszteli: meddig mehet el, mi az, amit még elbír a szöveg és elbír az olvasó? Ferrantét olvasni nem (csak) kikapcsolódás, de érzelmi munka is egyben. Tréning az agynak és a léleknek egyaránt. Ezt az élményt szeretem annyira benne, és ezt várom a szeptember elsején megjelenő A felnőttek hazug élete című könyvétől is. Lássuk, megkapom-e! 

A kötetekért köszönet a Park könyvkiadónak.

Elena Ferrante: Nő a sötétben, Park könyvkiadó, 2018

Elena Ferrante: Tékozló szeretet, Park könyvkiadó, 2019

Elena Ferrante: Amikor elhagytak, Park könyvkiadó, 2020

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete, Park könyvkiadó, 2020. szeptember 1.