Egészen elképesztő, hogy néha hogyan választok ki könyveket. Például néhány hete meg akartam venni egy könyvet, célirányosan bementem a könyvesboltba, körül se néztem, mert tudtam, hogy mit szeretnék, aztán jött a hideg zuhany: abba az üzletbe még pont nem szállították ki a könyvet. Ekkor persze minden határozottságom szertefoszlott, úgy éreztem, nem mehetek el könyv nélkül, ezért elkezdtem körülnézni. Ekkor láttam meg Elena Ferrante regénysorozatának első részét. És most jön a furcsaság: egészen odáig soha semmi kedvem sem volt belekezdeni ebbe a sorozatba. Persze nagyon sokat hallottam róla, de minél többször került szóba, annál távolabb kerültem tőle. Akkor azonban elkezdett érdekelni, mit tud ez a híres, titokzatos Ferrante. Úgyhogy megvettem a Briliáns barátnőmet. Ezen a ponton felgyorsultak az események. Már hazafelé a metrón elkezdtem olvasni, és azonnal beszippantott. Olyan egyedi világot és atmoszférát épít Ferrante, ami teljesen magával ragad, és legszívesebben minden perced a szereplőkkel töltenéd. Ferrante Nápolya ugyanis rettenetesen otthonos: nemcsak azért, mert részletei jól és aprólékosan megrajzoltak, hanem azért is, mert szereplői a lehető legvalóságosabb szereplők, akiket kívánhatunk. Minden cselekedetük következetes a nagy egészen belül, nincsenek elvarratlan vagy érthetetlen szálak, előbb-utóbb minden esemény értelmet nyer, ami különösen fontos, ha egy egész életúton keresztül követjük a szereplőket, mint ebben az esetben is. Ferrante végtelenül empatikusan és érzékenyen közelít a szereplőihez, ezért mindenkinek ismerjük a motivációit, és mindenki a végletekig emberi, hibáival és szerethető vonásaival együtt. 

A Nápolyi regények négyrészes regényfolyamában Lila és Elena élettörténetét követhetjük nyomon. Elena és Lila igaz barátnők, barátságuk még kisiskolás korukban indul, kapcsolatuknak azonban megvannak a szokásos ingadozásai is: van, amikor közelebb állnak, van amikor távolabb kerülnek egymástól. A történetet Elena szemszögéből látjuk, azonban olyan, mintha a saját elbeszélésében mindig Lila sorsa lenne a főszereplő: amikor eltávolodnak egymástól, Lila életének eseményei későbbi elbeszélések, lejegyzések alapján derül ki. Kettejük életén keresztül azonban a környezetükre, egy nápolyi telep lakosaira is rálátunk, sőt az emberi sorsokon keresztül egész Olaszország politikai és társadalmi képét is érzékletesen jeleníti meg Ferrante. 

A Briliáns barátnőm és Az új név története igazi drámai mestermű, ami minden drámaiságával együtt nélkülözi a mesterkélt hangot, így végig természetes marad, egy pillanatra sem zökkenti ki az olvasót. Az életúttörténet elmesélése lehetőséget nyújt arra, hogy univerzális igazságokat fogalmazzon meg úgy, hogy ezt nem dörgöli az olvasó orra alá. Akárhányszor Lila és Elena fordulóponthoz ér az életében, bennünk is felmerülhetnek a családhoz, a tanuláshoz, az emberi kapcsolatainkhoz, a származásunkhoz, a pénzhez és a környezetünkhöz kapcsolódó kérdéseink és azok a mintázatok, amiket magunkban hordozunk. Lehet ezt így is, szépen, érdekesen, nem szájbarágósan, mindezt persze fordulatosan és izgalmasan elmesélve. Ferrante szerethető, szenvedélyes és felejthetetlen regényfolyamot teremtett, amiben szívesen veszünk el minden alkalommal, amikor egy-egy rész a kezünkbe kerül. Alig várom, hogy belevágjak a harmadik kötetbe is, és újra bekapcsolódhassak a lányok életébe, még ha villámokkal terhelt is néha Nápoly ege. Ígérem, hogy a harmadik és a negyedik részről is beszámolok nektek!