ezeket gondolom mostanában

Kulturzaj

Kulturzaj

Kuckózós kedvencek

Milyen újdonságokat olvassunk idén ősszel?

2019. október 06. - Kovács Heni

desktop_candidly_keri_candidly_keri.jpgIlyenkor, októberben én már általában bebújok egy kellemesen meleg takaró alá, elindítom a kedvenc őszi sorozataimat (például újranézem a Sabrinát a Netflixen), rágyújtok egy illatgyertyára, veszek pár teljesen indokolatlan és érvénytelen dekortököt, csinálok egy jó gyümölcsteát (durvább esetben egy habos kakaót), és persze véget nem érő küzdelmet folytatok a poloskákkal (szerintem csak azért léteznek, hogy megfelelő horrorhangulatba kerüljek így spooktoberre, nem tudtok meggyőzni az ellenkezőjéről). És ha épp sikerül erőt venni a lustaságomon, akkor emellett még olvasok is valamit. Szerencsére idén ősszel érdemes lesz venni a fáradságot, és benézni a könyvesboltba: ahhoz, hogy magamat és titeket is kicsit motiváljalak az őszi olvasásra, igazi kuckozós kedvenceknek kinéző új megjelenéseket hoztam most nektek. Nem olyan sokat, nehogy túlzásba vigyük, és ne maradjon elég idő a sorozatmaratonokra. A lényeg, hogy mindig találunk egy könyvet, ami illik az évszak hangulatához vagy épp ellenszer az őszi depresszióra és megfázáshegyekre. 

 

Korán sötétedik

tartt_kisbarat_matrica_650px.jpg Donna Tartt - A kis barát

Természetesen az elsőszámú és legfontosabb megjelenés idén ősszel nem más, mint Donna Tartt könyvének magyar fordítása. Az eredetileg 2002-ben megjelent könyvre NAGYON sokat kellett várni itthon, de (Az Aranypinty filmes feldolgozásától gondolom nem függetlenül) a Tartt-rajongók imái végül meghallgatást nyertek, és ezzel az eddigi teljes regényéletmű elérhetővé válik a magyar olvasók számára is. 

A történet a Cleve család életébe enged bepillantást, ahol egy szörnyű esemény árnyékolja be a hétköznapokat: Anyák napján a kilencéves Robint az egyik fán találják felakasztva. 11 évvel később még mindig ugyanolyan értetlenséggel állnak a történtek előtt, mint egykor, azonban a 12 éves Harriet (nem akarok így előre nyilatkozni, de valószínűleg ez lesz a kedvenc regényem, ahol a főszereplőnek ugyanaz a neve, mint nekem, mindegy, zárójel vége) nem hagyja ezt annyiban, és egyetlen barátjával elindul, hogy leleplezze bátyja gyilkosát és megbüntesse őt. A dolgok ekkor vesznek számomra egyelőre ismeretlen, nem várt fordulatot, de emlegetnek itt Houdinit, Robert Louis Stevensont és a mississipi alvilágot is a fülszövegben, úgyhogy eléggé izgatott vagyok. Szokásához híven Tartt ezúttal is a családi traumák, a misztikum és a nyomozás témái mentén halad, és most sem fogta szűkre az elbeszélést: a jövő héten megjelenő kiadvány 644 oldalas. És egyébként elképesztően gyönyörű. Alig várom már, hogy a kezembe vegyem, kizárjam a külvilágot és berántson az összetéveszthetetlen Tartt-i atmoszféra. 

 

Borúra derű

Bödőcs Tibor - Meg se kínáltak bodocs.jpg

Elég sok dolgot el tudok nézni egy kiadónak, de azt azért nehezen tolerálom, ha egy élő, ráadásul az első igazi, önálló regényével megjelenő szerző arcával tapétázzák ki a fél borítót. Maximálisan értem, hogy miért teszik ezt, én is a marketing-PR területen dolgoztam eddig, de számomra ezek a húzások mindig azt sugállják, hogy a könyvet ismerve nem a történetben, a szövegben hisznek, hanem a szerző személyében, aki történetesen úgy ismert, hogy annak csak érintőlegesen van köze az íráshoz (a történetmesélés további módjaihoz annál inkább, de ez más kérdés). Ezzel együtt és ennek ellenére nagyon várom ezt a könyvet, mert már az előző köteten (Addig se iszik, 2017) is látszott, hogy Bödőcsben van lehetőség és kraft, őszintén szurkoltam neki, hogy írjon egy önálló regényt, ahol nem mások és a saját, hanem csak a saját hangját ismerhetjük meg jobban.

Őszintén szólva Szálinger Balázs  fülszövege nem visz közelebb ahhoz, hogy mire is számíthatunk ebben a könyvben (maximum utólag majd dekódolom), de annyi sejthető, hogy a magyar vidék Bödőcs által gyakran megrajzolt, emblematikus figurái és helyszínei állnak a középpontban, de ha mégis valami irány után kéne tapogatózni, akkor ezt az interjút ajánlom figyelmetekbe. Ebből kiderül, hogy az elbeszélőnk egy Magyar Oszkár nevű szobafestő lesz, aki egy zalai kocsma csaposának, Gyöngyikének meséli el az életét. Hrabali hangulatra lehet számítani, ráadásul a humor mellett komolyabb hangvételre is: nemcsak vicces, hanem szép - ezt mondják a könyvről egyesek. Az én kedvem megjött! 

 

Közeleg a tél

krasznahorkai.jpgKrasznahorkai László - Mindig Homérosznak

Mondanám, hogy sejtem, mire számítok, ha Krasznahorkai új könyvéről van szó, de aztán mindig úgy járok, hogy persze, tudom, milyen az a Krasznahorkai, hogyan ír Krasznahorkai, milyen témák foglalkoztatják, aztán a vége soha nem pont az lesz, amire számítok, csak úgy nagy vonalakban. Legutóbbi könyve, az Aprómunka egy palotáért gyönyörűen kihúzott az olvasási válságom gödréből, és bár már több napja befejeztem, most is motoszkálnak bennem a kérdései. Ilyesmi élményt várok a Mindig Homérosznak című könyvtől is, ami 96 oldalas terjedelmével szintén egy egyszer leülős, nagy lélegzetvételű olvasásnak ígérkezik, bár itt egy meg-megállós élményről van szó, egy igazi összeművészeti alkotásról, hiszen a szöveghez Max Neumann készített képeket, Miklós Szilveszter pedig zenét szerzett hozzá, amit a könyvben található QR-kódokon keresztül érhetünk majd el.

Amit tudunk: a történet a Kalüpszó-mítoszt idézi meg, a középpontban pedig a menekülés, a készenléti állapot és az üldözöttség létélménye áll. Egyfajta Homérosz-hommage-zsal van itt dolgunk, ami az Adriai-tenger térségében játszódik. Imádom Krasznahorkait, imádom a Krasznahorkai-mondatot, mindig előtör belőlem a bölcsész, mikor azt vizsgálom, hogyan képes tökéletes ütemérzékkel hullámoztatni egy 35 oldalnyi mondatszörnyeteget. Megunhatatlan, ráadásul mindig nagyon fontos univerzális kérdéseket boncolgat, amiken jó elmélázni. Nem csoda, hogy Krasznahorkai könyvei számomra a tökéletes őszi olvasmányok, ha szépirodalomról van szó. Nagyon, nagyon kíváncsi vagyok, nagyon, nagyon várom, mert úgy érzem, újra hatalmas élményt fog nyújtani.

 

Arcodba csap a csípős szél

nickel.jpgColson Whitehead - A Nickel-fiúk

Colson Whitehead előző könyvét, A föld alatti vasutat is a szívembe zártam, ez a regény a fülszöveg alapján azonban még érdekesebbnek tűnik, és jól kapcsolódik a When They See Us címú Netflixes minisorozathoz, amit nemrég láttam, és atyaég, földbe döngölt. A történet főszereplője Elwood Curtis, aki egy szegregált, feketék lakta városrészben nő fel, a szülei elhagyták, a nagymamája neveli, és nevelése eredményeképp úgy tűnik, Elwoodnak sikerül kitörnie és szeretne beiratkozni egy fekete főiskolára. A hatvanas évek Amerikája azonban nem egyszerű terep egy fekete srácnak, akinek szinte minden lépését árgus szemekkel követik a hatóságok. Mikor Elwood elkövet egy hibát, elítélik, és a Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe zárják. A Nickel Akadémia kegyetlen világába kísérjük tehát Elwoodot, aki próbál túlélni, és minden igazságtalanság ellenére is megmaradni a Martin Luther King és a nagyanyja tanította ösvényen. Ebben a világban találkozik Turnerrel is, akinek gyökeresen más elképzelései vannak a Nickel-beli túlélési taktikákról. Nagyon izgalmas társadalmi és történelmi korrajznak ígérkezik ez a könyv, ráadásul maga a sztori is érdekes, úgyhogy nagyon várom már, hogy megkaparintsam, és Elwooddal tartsak. 

 

Októberben kell egy kis mágia 

Kisbubajos.jpgs Judit Ágnes - Bűbájoskönyv

Az természetes, hogy ősszel vagy karácsony környékén valahogy mindig előkerül a Harry Potter-sorozat, de most egy olyan könyvet ajánlok, ami talán nem ennyire egyértelmű választás. Kiss Judit Ágnest költőként már ismerem és nagyon kedvelem is, úgyhogy most itt az ideje, hogy költői prózát is olvassak tőle. A boszorkányság örökségét boncolgató könyvben, a 21. században megvalósítható boszorkánypraktikák is szóba kerülnek. Mások tankönyvszerűnek nevezték, de olvasmányos és érdekes tankönyvnek (tekintsünk el tőle, hogy ez a legnagyobb oximoron, amit hallottam). Őszintén szólva egyelőre fogalmam sincs, mire számítsak ettől a könyvtől, bár remélem, hogy lesz benne egy kis kultúrtörténet is, mert nagyon vártam már egy olyan könyvre, ami egy kicsit alaposabb is a témában, van némi történeti valóságalapja.

Aki már olvasta, mondja el, mégis milyen!

Ja, és receptek, rigmusok és ráolvasások. AZ ÉN KÖNYVEM. 

 

 

További jelöltek a kuckózós kedvencek címre:

Merengős esték

nadas.jpg

Nádas Péter - Leni sír

Az esszé az egyik kedvenc műfajom. És amikor számomra fontos szerzők döntenek úgy, hogy esszégyűjteményeket adnak ki, egy kicsit bekönnyezem a boldogságtól. Most is csillog a szemem ezerrel: Nádas Péter két kötetbe rendezi eddig megjelent esszéit, az első kötet pedig most jelenik meg Leni sír címen. Ezek az írások főleg  politikával foglalkoznak,1990 és 2017 között íródtak, különös hangsúlyt fektetve a rendszerváltás körüli időkre.

Szintén igazi esős őszi hétvégékre való olvasmány, amikor kicsit van időnk megállni, átgondolni, érvelni és más érvekkel szembesülni. Várós! 

 

Jól esne hat plusz réteg ruha

budai_lotti.jpgBudai Lotti - Rizsporos hétköznapok - Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból 

Korábban már kifejtettem egy bejegyzésben, hogy mi az a coffee table book és miért lehet rajongani érte, vagy épp miért lehet utálni a dolgot, de ha nekem választani kéne, milyen könyvet tennék a dohányzóasztalomra, valami ilyesmi lenne az. Kultúr- és szépségtörténeti fun factekkel teli könyv, ami egy kicsit közelebb visz minket a fényűző budoárok világába. Rövid, 160 oldalas kiadvány csupán, ráadásul "gazdagon illusztrált", úgyhogy az érdemi szöveg valószínűleg még kevesebb, de engem annyira megvesz már a fülszövegével és a borítójával kilóra, hogy azt már szinte szégyellem. A Moly szerint november 11-ig kell várnunk rá, úgyhogy egyúttal jó karácsonyi ajándék is válhat belőle. Akár magunknak, akár másoknak.

 

Budai Lotti könyvén kívül a többit jövő héten már beszerezhetitek, például a Margó Fesztivon, ahol több könyvet be is mutatnak részletesen. Kuckózzatok be ti is egy könyvvel, és írjátok meg, hogy nektek mi a titkos frissen megjelent favoritotok az évszakra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr9815201322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása